35 perc – 2020.09.07.

Minden Magyarországi vállalatot támogat a kormány, amely a beruházások és a magyar emberek munkahelyének megtartása mellett kötelezi el magát. Ezzel a jelenlegi helyzetben ugyanis hosszú távú versenyelőnyt érhetnek el nemcsak a hazai konkurenciával szemben, hanem nemzetközi szinten is. Erről is beszélt Szíjjártó Péter a múlt héten csütörtökön, amikor a megye több településén is találkozott helyi vállalkozókkal. Televíziónknak exkluzív interjút is adott.

Emellett a közös képviselők munkájának egy részét is bemutatjuk, hiszen például a megfelelő szakember megválasztása egy társasház életében azért is fontos, mert csendháborítás esetén neki kell intézkednie. Márpedig ilyen eset hetente többször is előfordul az egyik legnagyobb nyíregyházi lakásszövetkezetnél.

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye televíziója
Felkapott
További hírek