„A második edzőváltásba futunk bele négy napon belül, ez azért rekord lehet”

Szombaton három találkozóval veszi kezdetét a hétvégi megye egyes program. Két vereséggel debütált az osztályban a Csenger, amely azóta az elmúlt hétvégén zsinórban már a harmadik győzelmét aratta. Barcsay István gárdája az előző szezont a harmadik helyen befejező, jelenleg azonban még nyeretlen Mándokot fogadja. A hazaiak edzője bízik a jó sorozatuk folytatásában, míg a vendégek megszakítanák negatív szériájukat.

Rangadó Tarpán

Szintén ezen a napon a Nyírmeggyes az Ibrányt látja vendégül. A házigazdák eddig két vereségük mellett két győzelmet gyűjtöttek, míg az Ibrány négyszer győzött eddig, és csupán Tarpán hagyta el vesztesen a játékteret. Az előző kiírásban ötöt rúgtak Kiss Tamás tanítványai, alighanem ezzel most is elégedett lenne a vendégek mestere. A nap utolsó mérkőzésén a Nagyecsed a bajnoki álmokat dédelgető Nyírgyulajt fogadja. Vasárnap öt mérkőzéssel folytatódik a hatodik forduló. Az edzőt váltó és a hét közben vereséget szenvedő Kemecse Gyulaházára látogat. Mindkét gárdának igyekeznie kell, hogy elkerüljenek a kieső zónából. A forduló rangadóját Tarpán rendezik, a kupából NB III.-as csapatot búcsúztató házigazdák az előző fordulóban hazai pályán botló Vásárosnaményt fogadják. A múlt hétvége legnagyobb meglepetését az Újfehértó naményi győzelme szolgáltatta, Piskóti Zsolt alakulata ezúttal a Mátészalkát látja vendégül. Az előző szezonhoz képest árnyéka önmagának a Nagyhalász, Ludánszki István gárdája még nyeretlen az idei kiírásban, rossz szériájukat a Mátészalka ellen zárhatják le hazai pályán. A szintén edzőt váltó Balkány a hét nap alatt harmadik mérkőzésére készülő Fehérgyarmatot fogadja. Vajon sikeres lesz-e Mirgai László újbóli debütálása a balkányi kispadon?

Labdarúgás: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 6. forduló (kezdés: 15, ifi: 13), szakvezetői várakozások

Szombat

Csenger (6.)–Mándok (15.)

Barcsay István, a Csenger edzője: – Nem szabad, hogy megtévesszen minket a mándoki csapat tabellán elfoglalt helyezése, mert jó játékosok alkotják a keretét. Ugyanakkor továbbra is bízom a csapatom lendületében és a hazai szurkolók támogatásában. Dancs Attila, a Mándok edzője: – Beszélhetnék én sok mindenről, egy a lényeg: számunkra csak a győzelem elfogadható.

Nyírmeggyes (9.)–Ibrány (4.)

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Nem tudjuk, hogy a hazai pálya előnye mennyire fog számítani, de itthon szeretnénk tartani a három pontot. Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – A nyáron nem csak jó, hanem rendkívül rutinos játékosokkal megerősödött csapathoz látogattunk! Szeretném ugyanazt a játékot látni, mint az elmúlt mérkőzésen, és azt a fegyelmezettséget is. Ebben az esetben sikeresen térhetünk haza!

Nagyecsed (8.)–Nyírgyulaj (5.)

Siti Ferenc, a Nagyecsed edzője: – Egyelőre az idegenbeli botladozásainkat itthon kell kijavítanunk, ennek tükrében csak egyfajta eredmény létezik számunkra hazai pályán. Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – A hétközi mérkőzés után újabb nehéz feladat előtt állunk, de megpróbálunk minél eredményesebben szerepelni.

Vasárnap

Gyulaháza (12.)–Kemecse (16.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy reméltük. Titkon ettől sokkal, de sokkal jobb eredményekben bíztam. Hétvégén sok minden eldől. Hokk Béla, a Kemecse edzője: – Úgy gondolom, hogy előbb-utóbb ki kell, hogy egyenesedjünk, remélem, hogy ez most hétvégén fog bekövetkezni.

Tarpa (1.)–Vásárosnamény (3.)

Ivanicja Mihály, a Tarpa edzője: – Igazi szomszédvári rangadóra számítunk, ahol a három pont begyűjtése fontos mindkét csapatnak. Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Egy rossz döntésem miatt hátrányba hoztam csapatomat. Emiatt a célunk a tisztes helytállás lehet.

Újfehértó (7.)–Mátészalka (2.)

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Igazán akkor lenne nagy értéke a múlt heti győzelemnek, ha hazai pályán is sikerülne pontot, pontokat szerezni. Egy veretlen csapat érkezik hozzánk tele fiatalokkal, akik nagyon motiváltak, és szeretnének bizonyítani. Úgy néz ki sajnos, hogy lesznek hiányzóink is, de biztos vagyok benne, hogy akik pályára lépnek, a maximumot fogják nyújtani. Nagy iramú, kiélezett meccsre számítok. Botos Sándor, a Mátészalka edzője: – Jó csapathoz látogatunk. Ugyanazt a lendületet, ambíciót és jó játékot várom a fiúktól, mint eddig. A csapat magasra tette a mércét, így a pontszerzés a célunk.

Nagyhalász (14.)–Baktalórántháza (10.)

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Hazai pályán csak a győzelem elfogadható. Nem vagyunk túl jó állapotban, de mindent megteszünk a három pont begyűjtése érdekében. Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Nem téveszt meg bennünket a Nagyhalász szereplése, mert eddig szinte csak jó csapatok ellen játszott. Vannak problémáink, de nem feltartott kézzel megyünk Nagyhalászba. A hazai pályán eltékozolt pontokat csak idegenbeli bravúrponttal vagy -pontokkal lehet kompenzálni.

Balkány (13.)–Fehérgyarmat (11.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – Szerdán láttam a Fehérgyarmatot Kemecsén. Egy gyors, sokat futó, technikás játékosokból álló társaság, biztos vagyok benne, hogy sok csapatnak meggyűlik még velük a baja. Mi egy kicsit szűkösen vagyunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a pontot vagy a pontokat itthon tartsuk. Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – A második edzőváltásba “futunk bele” négy napon belül, ez azért rekord lehet. Mir­gai mester biztosan benn fogja tartani majd csapatát, és ellenünk is harciasan lépnek majd fel. Bízom benne, hogy magasabb színvonalú meccset játszunk majd, és a szerdai sikerünk akkor ér valamit, ha vasárnap is bizonyítunk. Egyébként sok a sérültünk.
Forrás: Szabolcs Online
Felkapott
További hírek