Békés, boldog 2018-as évet!

Nagykállóban, december 31-én este, a Szabadság téren a város vezetője és a történelmi egyházak képviselői közösen búcsúztatták az óévet a városlakókkal. A térre érkező sokadalom előbb elénekelte a Himnuszt, majd Repelik Zsuzsanna Eszter református lelkész és Jaczkó György görögkatolikus parókus köszöntőjével „engedték” el az óévet és köszöntötték az újat. A lelkészek után Juhász Zoltán, Nagykálló polgármesterének beszéde következett, aki elsőként az önkormányzat elmúlt évének munkáját értékelte.

-Év végén, ahogy az egyének, a családok, úgy az önkormányzat is számvetést készít elvégzett munkájáról. Arról, hogy milyen eredményeket ért el, mi az, amin változtatni, javítani kell, illetve mit szeretne tovább fejleszteni – mondta a polgármester. – Nagykálló számára a 2017-es esztendő a tervezés és a pályázatkészítések éve volt, aminek köszönhetően több mint kétmilliárd forintot nyert a város. Ez azt is jelenti, hogy komoly kihívások előtt áll Nagykálló, hiszen beruházásokra, fejlesztésekre nyertük a támogatásokat, amelyeket jövőre meg kell valósítani. Azt gondolom, hogy ezek alapján kijelenthetjük: előremutató Nagykálló számára a 2018-as esztendő – tette hozzá Juhász Zoltán. – Én azt gondolom, hogy mindannyiunk számára a legfontosabb az egészség, a biztonságérzet, a szeretet, mindezeket kívánom mindannyiunk számára, s azt, terveiket, elképzeléseiket sikerüljön megvalósítani, fogadalmaikat megtartani az újévben. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek boldog újévet!

Juhász Zoltán köszöntője után már nem csak a város több pontján felröppenő rakéták és tűzijátékok, hanem a pezsgősüvegek dugói is durrantak a téren, a nagykállóiak pedig vidáman  koccintottak az új esztendőre.

Forrás: http://nagykallo.hu/bekes-boldog-2018-as-evet/
Felkapott
További hírek