Értékmustra: folytatják a gyűjtést


Megyejáró sorozatot indított a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság azzal a céllal, hogy tovább kutassák a helyi értékeket.

– A gyűjtőmunka nagy léptekben halad – mondta Baracsi Endre a Megyei Értéktár Bizottság alelnöke, az eseménysorozat második állomásán a kállósemjéni Kállay-kúriában. – Bárki, aki hajlandó foglalkozni a múlt értékeivel, segítheti a helyi értékek felkutatását – mondta el, és hozzátette: ideje a fiatalokat is bevonni a gyűjtőmunkába.

A megye bővelkedik értékekben

Az értéktárban a múltból ránk hagyott tárgyi, szellemi, építészeti, természeti emlékeket őriznek, amelyek a hétköznapok részévé tehetők, a Kállay- kúria éppen ilyen műemlék, amely a település aktív közösségi életének helyszíne.

– A kastély rekonstrukciója után visszanyerte méltó állapotát, csodálatos parkjával a település „arca” lett – fogalmazott Belicza László polgármester. – Tiszteljük a Kállay örökséget, a grófi család múltját bemutató kiállítást bővítjük, és időszaki tárlatok gazdagítjuk a helyi múzeumot.

– A magyar hungarikumokra, hagyományainkra büszkék lehetünk – emelte ki dr. Simon Miklós a térség országgyűlési képviselője, a határon túli területeken is érdemes megmutatni, és feltárni értékeinket – tette hozzá. ­Kállósemjén és Nagykálló hűségesen ápolja a grófi család emlékét, Nyírmihálydiban a Magtár Múzeum a nyírségi népéletet mutatja be; az újfehértói fürtös meggyet, és a „nemes” gyümölcsből készült pálinkát a hungarikumok között jegyzik – sorolta a képviselő.

A sajtótájékoztató után megnyitották Matl Péter kárpátaljai grafikus ­„Ötösével” című pasztellgrafikai kiállítását, amely a Gulágra elhurcolt áldozatoknak állít méltó emléket.

KO

Forrás: http://feedproxy.google.com/~r/szon/nagykallo/~3/nBsagvysjOA/3774597
Felkapott
További hírek