Kezdődik a strandszezon

Változatlan jegyárakkal lehet fürdőzni idén is a nagykállói Napstrandon.

Nagykállóban június 3-án (szombaton) lesz a szezonnyitó a NapStrandon, ahol a korábbi években megszokott nyitvatartással, 9 és 19 óra között várják az úszni, szórakozni vagy éppen pihenni vágyókat.

A kellemes környezetben található gyógyhatású termálvízvizes, gyermek – és úszómedencét a fürdőzők idén is a tavalyi áron vehetik igénybe, az üzemeltető ugyanis nem emelte a belépőjegyek árát.

– A felnőttek 1000, a diákok és nyugdíjasok pedig 500 Ft-os egységáron válthatnak napijegyet. Az idei szezonban is lehetőséget biztosítunk kedvezményes nyári úszóbérlet (6.00-8.30 óra között) 6 000 forintos áron, illetve szezonbérlet váltásra is. A felnőtt szezonbérlet 18.000 forint, a gyerek (3-14 év), diák és nyugdíjas bérlet ára 12.500 forint. Ezen kívül délutáni jegyet (16.00-18.00 óra között) is árusítunk 500 és 350 forintos áron, illetve további bérlet és (csoportos) kedvezményeket vehetnek igénybe a strandolók – tájékoztatott Puskás László, a strandot üzemeltető Urbs Novum Nagykállói Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Mint minden évben – nyitás előtt – elvégeztük a medencék karbantartását, a kiszolgáló épületek, a zuhanyzók, öltözők és mosdók szükséges festését, valamint a fürdő parkjának rendezését.

A strandfürdő üzemeltetői évről-évre igyekeznek még vonzóbbá tenni a nagyközönség számára a nagykállói fürdőhelyet. Tavaly például elkészült a gyermek élménymedence és pancsoló, amely mélységével, hőfokával és belső kialakításával biztonságos és alkalmas a legkisebbek, a bölcsődés és óvodás korú gyermekek részére. Ezen kívül egy napozóteraszt is

kialakítottak a napfürdőzés szerelmeseinek.

Forrás: http://nagykallo.hu/kezdodik-a-strandszezon/
Felkapott
További hírek