Motorok is felvonulnak a semjéni falunapon


Kispályás labdarúgó emléktorna kezdődik a Kállay Miklós Általános Iskola udvarán augusztus 25-én 13 órától, s ugyancsak ekkor rendezik meg helytörténeti vetélkedőt is. A Nelson zenekar ad koncertet 19.30-tól, majd utcabál lesz 21 órától Miron Rolanddal. A kastélykertben található kápolna előtt görögkatolikus szentmisét tartanak augusztus 26-án Orosz István kerületi esperes vezetésével, majd a történelmi egyházak képviselői megszentelik az új kenyeret.

A szertartást 11 órakor az önkormányzati ünnepség követi. Az államalapítás és Szent István munkásságának felidézése után , az ünnepi gondolatok elhangzása után kitüntető címeket és elismeréseket adnak át, gazdára talál többek között a lipcsei család által alapított Lipcsei Miklós Emlékdíj is.

A délutáni programokban láthatnak az érdeklődők 13 órától motoros felvonulást a település utcáin, az iskola udvarán pedig bemutatkoznak 14 órától a helyi óvodások, iskolások, nyugdíjasok. Színpadra lép többek között Romwalter Éva, Mohamed Fatima, Nótár Mary, Maróth Viki és a Nova Kultúrzenekar. Tűzijáték színesíti a programot 21 órakor, az égi látványosság után pedig tűzzsonglőrök produkciója következik.

A hajnalig tartó zenés-táncos mulatság még csak ezt követően kezdődik az Acustic69 Zenekar közreműködésével.

KM

Forrás: http://feedproxy.google.com/~r/szon/nagykallo/~3/DEgxcgmZwVk/3587515
Felkapott
További hírek