SAJTÓKÖZLEMÉNY NAGYKÁLLÓ ÖNKORMÁNYZATI ASP CSATLAKOZÁSÁRÓL

Nagykálló önkormányzata 2019. februárjában csatlakozott az önkormányzati ASP országos rendszerhez, ebből eredően jelentősen megváltozott az adózók ügyindítása egyenleg lekérdezése és az adó megfizetésére alkalmas felületek, módok is bővültek.

Az ASP az önkormányzatok számára egységes felületen, egy „felhőalapú” szolgáltatás formájában teszi elérhetővé a különböző, önkormányzat által választott, csatlakoztatott szakrendszereket. Ez a modell előnyös mind az állam, mind az önkormányzatok oldaláról, ha a teljes önkormányzati kör által az ügyfeleiknek (lakosság, vállalkozások) nyújtott igazgatási szolgáltatások színvonalának emelése a cél.

Nagykálló az önkormányzati ASP rendszer ügyfelek által is elérhető szakrendszerei közül -többek között- az ASP.ADÓ és az ASP.ELÜGY szakrendszerek szolgáltatásait veszi igénybe. Az ASP.ADÓ rendszer az önkormányzat adóztatási feladatait támogatja, amellett, hogy egyes funkciók az adózók számára is elérhetőek, tehát ügyfeleinket is segíti az adókötelezettségek teljesítésében.

Az ASP.ELÜGY az ügyfelek számára biztosít új elektronikus ügyintézési felületet. A bevezetést követően az Adó csoport  ügyfelei számára elérhetők az adóztatás során használatos nyomtatványok, űrlapok a rendszeren keresztül benyújthatóak elektronikusan.

Az ún. Önkormányzati Hivatali Portál (OHP) az önkormányzati ASP rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne. A portál az ASP Központot igénybe vevő önkormányzatok, magánszemély és jogi személy ügyfelei számára lehetőséget biztosít  az önkormányzat által választott szakrendszeri alkalmazásokhoz kialakított, elektronikusan elérhető szolgáltatások igénybevételére. Talán már az is közismert, hogy a gazdálkodók (egyéni vállalkozók, cégek, stb.) számára 2018. január 1-jétől kötelező az elektronikus ügyintézés. A nyitólap elérhetősége:   http://nagykallo.hu/

A nyitólap alján jobb oldalt alul nyitható meg az ELÜGY aktív felület .

A csatlakozást követően, mostmár Nagykálló Város Önkormányzati Adóhatóságához az OHP elérhetőségen lesznek benyújthatók- a jelenleg használt, ÁNYK típusú nyomtatványokat felváltó- „iForm” típusú űrlapok.

Az új iForm űrlapok kitöltése és beküldése némileg eltér az eddig megszokottaktól, így célszerű a kitöltés előtt – ha még nem használt ilyen jellegű űrlapot- erről informálódni. Az átállást követő időszak után elektronikus beküldésre csak az „iForm” típusú /bevallási, adatbejelentési, kérelem stb./ nyomtatványok lesznek elérhetők!

Azon ügyfelek, akik számára nem kötelező az elektronikus ügyintézés és nem kívánnak elektronikus ügyet indítani, ők is elkészíthetik ezen a felületen az adóbevallásaikat, adatbejelentéseiket, bejelentéseiket, kérelmeiket és kinyomtathatják, amelyet személyesen vagy postán eljuttatnak az önkormányzati adóhatósághoz, az ún. beküldés nélküli ügyindítást használva.

A papír alapú ügyintézés nyomtatványai a http://nagykallo.hu/onkormanyzat/intezmenyek/polgarmesteri-hivatal/ado-csoport/  linken is elérhetőek.

Igénybe vehető elektronikus ügyintézési szolgáltatások:

Adóegyenleg-lekérdezés: Az ügyfél lekérheti adott településhez tartozó helyiadó-egyenlegét. Az egyenleg lekérdezéséhez a felhasználónak másodlagos azonosítóként az ügyfélkapus azonosítás után meg kell adnia az adóazonosító jelét, vagy adószámát is. Azonosítás után a felhasználó lekérdezheti az adott településen belül személyes egyenlegét, vagy azon személyek (természetes, vagy jogi) egyenlegét, amelyeket mint képviseleti joggal felruházott személyként összerendelési nyilatkozatban kérelmezett az önkormányzatnál.

Ügyindítás: Az ügyindítás tulajdonképpen nem más, mint egy elektronikus űrlap benyújtása. A település és az ügy kiválasztása után az űrlapkitöltő alkalmazás segítségével az ügyfél kitölti az űrlapot, majd beküldi az ASP Központba. A központ továbbítja a település iratkezelőjének, amely érkezteti a benyújtott űrlapot és iktatás után bekerül a megfelelő szakrendszerbe vagy eljut az ügyintézőhöz. Városunkban jelenleg a helyiadó-ügyekben lehet űrlapot beadni, azaz elektronikusan ügyet indítani. Az ügyindítás bejelentkezéshez kötött szolgáltatás.

Az OHP Portál használatához előfeltétel. hogy a felhasználó rendelkezzen Ügyfélkapu azonosítóval. Ügyfélkapun bármely természetes személy regisztrálhat. A felhasználó a személyes ügyfélkapus azonosító létrehozását kezdeményezheti bármely okmányirodában, kormányhivatali ügyfélszolgálati irodában, az állami adóhatóság ügyfélszolgálatán vagy külképviseleten. Amennyiben külképviseleten kíván regisztrálni, kérjük előtte telefonon egyeztessen az adott képviselettel.

Az Ügyfélkapu regisztrációról részletesen a Kormányzati Portálon olvashat. Az azonosítás Ügyfélkapu segítségével történik. Az első belépéskor létrejön az ASP elektronikus ügyfél személyes fiók, amelyben személyre szabott beállítások és adatok adhatók meg, melyek később módosíthatók.

Szolgáltatás igénybevétele

Az ASP Központ ügyféloldali szolgáltatásait az állampolgárok az említett portálon keresztül vehetik igénybe. Az ügyfeleknek ki kell választaniuk, hogy melyik, az ASP Központhoz csatlakozott településen szeretnének ügyet intézni, ezután vehetik igénybe az ASP szakrendszerek kínálta ügyintézési lehetőségeket.

 

Nagykálló, 2019. április 12.                                   Adó csoport

Forrás: http://nagykallo.hu/sajtokozlemeny-nagykallo-onkormanyzati-asp-csatlakozasarol/
Felkapott
További hírek