Szabolcsban házakat ért villámcsapás

9 nappal ezelőtt
Mukics Dániel elmondta: csütörtök estig mintegy 50 esethez riasztották a tűzoltókat a zivatarokkal összefüggésben. A legtöbb hívást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kapták. Ebben a megyében eddig három településén okozott kárt villámcsapás. Kéken, az Ady Endre utcában csapott bele egy családi ház kéményébe a villám, ennek következtében a tető is megrongálódott. Aranyosapátin szintén egy családi ház kéménye rongálódott meg villámcsapás miatt. Ajakon a házat ért villámcsapás kisebb elektromos tüzet is okozott – fejtette ki a szóvivő. A megyeszékhelyen, Nyíregyházán az MTI tudósítója is tapasztalta a sűrű villámlást. Mukics Dániel, az OKF szóvivője arra figyelmeztetett, hogy amíg közel van a vihar, ajánlott kihúzni az elektromos eszközök csatlakozóit, mert villámcsapás esetén a hálózatba dugott eszközök tönkremehetnek. A villámcsapások mellett jellemzően kidőlt fák és letört faágak, néhány esetben a felgyülemlett csapadék miatt riasztották a tűzoltókat csütörtök estig. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az ország keleti felében jelenleg is több járásban vannak érvényben első-, több helyen másodfokú riasztások zivatarveszély, illetve a felhőszakadás veszélye miatt. Azt írták: a Tiszántúlon a heves zivatarok az éjszaka első felében fokozatosan elhagyják az országot. A leghevesebb zivatarcellákhoz felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés is társulhat. Péntek reggelre fokozatosan csillapodnak a zivatarok, de a délelőtt folyamán ismét aktívabbá válik a légkör – emelte ki a meteorológiai szolgálat. - MTI - https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/megerkezett-a-zuhe-vele-egyutt-a-jeg-is-5233112/