Teremfociznak a megyei csapatok

Ez a január sem múlhat el anélkül, hogy az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága ne rendezné meg az immár hagyományos, felnőttcsapatok részére kiírt teremtornáját. Az elmúlt esztendőben az izgalmas döntőnek a Filo csarnok adott otthont, a fináléba a két csoportból az Ibrány és a Balkány jutott.

Huszonöt csapat nevezett

A címvédő ibrányiak 4–0-ra nyertek, és egész nap gólt sem kaptak. A harmadik helyet eldöntő bronzmeccsen az Apagy 3–2-re gyűrte le a Tarpát. Az idei, hetedik alkalommal kiírt Nyírerdő Kupára huszonöt együttes nevezett. A részt vevő együtteseket – bajnoki osztálytól függetlenül – területi alapon öt csoportba osztotta az igazgatóság. A vasárnapi selejtező mérkőzéseknek a gyulaházi, leveleki, nyírbátori, vásárosnaményi és újfehértói sportcsarnokok adnak otthont. A január 12-i selejtezőkből az első három helyezettek jutnak tovább a január 19-i középdöntőkbe. A 2 x 15 perces mérkőzések valamennyi helyszínen 9 órakor kezdődnek. A csoportok első három helyezettjei jutnak majd a jövő vasárnapi középdöntőbe.

A csoportok

Gyulaháza: Gyulaháza, Döge, Demecser, Kék, Szabolcsveresmart Levelek: Levelek, Apagy, Ramocsaháza, Kemecse, Buj Vásárosnamény: Ópályi, Barabás, Nyírkarász, Záhony, Csengersima Újfehértó: Újfehértó, Kálmánháza, Nyírtura, Ibrány, Rakamaz Nyírbátor: Nyírbátor, Nyírvasvári‚ 16, Nyírgyulaj, Encsencs, Nagykálló
Forrás: Szabolcs Online
Felkapott
További hírek