„Úgy látszik, mostanában minden ellenünk van, de nem adjuk fel, küzdünk tovább”

13 nappal ezelőtt

Női

Mátészalka–Vitka SE 20–28 (12–13) Mátészalka, 80 néző, v.: Oláh, Szikszai. Mátészalka: Bodó A. P. – Toók 3, Kovács 3, Deme F. 5/4, Czakó 2, Gáspár, Ábri 3. Csere: Bágyi (kapus), Deme B. 1, Bordás 1, Durbák, Bodó B., Ofra 1, Tóth 1 . Edző: Nagy Márkus Peónia. Vitka SE: Szabó – Kónya 4, Barati, Pál 6, Dévényiné 3, Rózsa 8, Haraszti 1. Csere: Deák (kapus) Repák, Varga, Balogh 1/1, Lipécz. Edző: Dévényi János. Az erősen tartalékos hazaiak csak az első félidőben tudták tartani a lépést a Vitkával. Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 4/4, illetve 2/1. Nagy Márkus Peónia: – Az első félidőben bravúrosan teljesítettek a lányok, fordulás után azonban a lendületünket az öltözőben hagytuk, szétcsúsztunk védekezésben és támadásban egyaránt. Dévényi János: – A megyei rangadón megyei színvonalú játékvezetés mellett megyei színvonalon játszottunk az ezer sebből vérző Mátészalka ellen. Szégyellem magam a teljesítményünk miatt. Kállósemjén–Heves 25–35 (9–18) Újfehértó, 50 néző, v.: Frank, Mucza. Kállósemjén: Száva – Sóvári 3, Sigér 9/1, Baraksó 7/3, Ferenci 1, Gergely 2, Fecsó-Zsuga 1. Csere: Kulcsár, Kovács (kapusok), Kósa, Zs. 1, Kósa A., Reszegi, Papp 1. Edző: Darius Sarca Alex. A Kállósemjén az első félidő második felében nagy előnyt adott ellenfelének, amely megpecsételte sorsát. Kiállítások: 12, illetve 2 perc. Hétméteresek: 7/4, illetve 6/6. Darius Sarca Alex: – Csapatként kezdünk megérni, az összhang egyre jobb a lányok között. Mérkőzést azonban addig nem fogunk nyerni, amíg ennyi technikai hibát vétünk. Gratulálok a Hevesnek. További eredmények: H.böszörmény–Füzesabony 33–46 (16–19), Kazincbarcika–Salgótarján 36–27 (18–14), Hatvan–Lóci DSE 32–27 (15–14), DVSC U22–Miskolc 39–23 (18–12). A bajnokság állása 1. DVSC U22 8 8 – – 286–159 16 2. Füzesabony 8 7 – 1 271–205 14 3. Vitka SE 8 6 1 1 250–191 13 4. Salgótarján 8 5 1 2 247–231 11 5. Hatvan 8 5 – 3 209–187 10 6. Mátészalka 8 4 – 4 234–205 8 7. Heves 8 4 – 4 206–214 8 8. Kazincbarcika 8 3 – 5 223–226 6 9. Miskolc 8 2 – 6 213–239 4 10. Lóci DSE 8 2 – 6 217–271 4 11. H.böszörmény 8 – 1 7 194–293 1 12. Kállósemjén 8 – 1 7 162–291 1

Férfi

Fehérgyarmat–DEAC II. 32–29 (18–14) Fehérgyarmat, 450 néző, v.: Dulai, Pisák. Fehérgyarmat: Cioroiu – Tuska, Oláh 3, Kovács 5, Czeglédi P. 3/1, Varga K. 9/1, Fekete 4. Csere: Szenczi (kapus) Csobay, Varga J. A., Imre 1, Varga L. 1, Czeglédi B. 1, Baros, Siket T. 2. Játékos-edző: Varga László. A Fehérgyarmat lelkes játékkal szerezte meg idénybeli első hazai győzelmét a jó erőkből álló vendégekkel szemben. Kiállítások: 10, illetve 10 perc. Hétméteresek: 5/2, illetve 4/4. Varga László: – Gratulálok a csapatnak, mert nagy győzelmet arattunk, remélem, ezzel hazai pályán is áttört a gát. Azok, akik eddig kevesebbet játszottak, ezúttal meghálálták a bizalmat. Külön köszönet jár a mérkőzésre kilátogató több mint négyszáz szurkolónknak a lelkes biztatásért. Nyírbátor–Hajdúböszörmény 35–30 (16–12) Nyírbátor, 90 néző, v.: Kovács T., Széles. Nyírbátor: Felföldi – Vasas 5, Gubó 7, Mészáros 5, Albecz 2, Pánczél 11/2, Szedlacsek 3. Csere: Gadnai (kapus), Siket, Varga, Lapos, Tamás 1, Bor 1, Illés. Edző: Molnár András. A Nyírbátor saját magának tette nehézzé a mérkőzést. Kiállítások: 12, illetve 10 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 5/2. Molnár András: – Nem jött jól nekünk ez a bajnoki szünet. Gratulálok a szervezett, a helyzeteit jól kihasználó ellenfelünknek. Egy olyan mérkőzésen sikerült begyűjtenünk a két pontot, amelyet többször kellett megnyernünk. Kállósemjén–Kisvárda 27–30 (12–11) Újfehértó, 50 néző, v.: Gulybán, Juhász. Kállósemjén: Tóth – Vizi 1, Havel 6, Buzás 1, Krisztián 2, Molnár 4, Horváth 3/1. Csere: Nagy (kapus), Bereznai 2, Bod, Hegedűs 3, Halmos 2, Bakó 2, Gyurina 1. Játékos-edző: Bécsi János. Kisvárda: Hostisóczki – Nagy G. 1, Csendes 2, Kovács, Ruzsinszki 1, Radojevics 10/2, Bottka 6. Csere: Simon (kapus), Vass 2, Virga 3, Király, Kiss, Papp 5, Revák. Edző: Türk Ferenc. A megyei presztízsmérkőzést a vendégek a mérkőzés utolsó negyedében fordították a maguk javára. Kiállítások: 10, illetve 8 perc. Hétméteresek: 1/1, illetve 3/2. Bécsi János: – Hiányos csapattal 45 percig voltunk partiban a rutinos Kisvárdával. Türk Ferenc: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, de arra nem, hogy ilyen rosszul fogunk játszani. Berettyó MSE–Tiszavasvári 31–28 (15–12) Berettyóújfalu, néző, v.: Fibec, Herbák. Tiszavasvári: Boczák – Balázs 5, Balogh 3, Csikós 10, Erdős 4, Szűcs 2, Gazdag 1. Csere: Bálint, Lippai, Orosz, Benyusz 3/3. Edző: Hadas Sándor. A mérkőzés alatt a sérülések és kiállítások miatt megfogyatkozó Tiszavasvári elfogyott a lelkesen játszó hazaiak ellen. Kiállítások: 6, illetve 8 perc. Hétméteresek: 4/3, illetve 5/3. Hadas Sándor: – Úgy látszik, mostanában minden ellenünk van, de nem adjuk fel, küzdünk tovább. További mérkőzések: Hajdúnánás–Nádudvar 28–31 (18–15) Acélváros–Kazincbarcika 33–24 (17–11). A bajnokság állása 1. Nyírbátor 7 6 1 – 223–188 13 2. Acélváros KK 7 6 – 1 228–194 12 3. DEAC II. 7 5 – 2 199–176 10 4. Kisvárda 7 4 1 2 194–181 9 5. Nádudvar 7 4 – 3 202–194 8 6. Kazincbarcika 7 3 1 3 212–209 7 7. Fehérgyarmat 7 3 1 3 229–230 7 8. Hajdúnánás 7 2 1 4 203–219 5 9. Berettyóújfalu 7 2 – 5 193–216 4 10. H.böszörmény 7 2 – 5 185–208 4 11. Tiszavasvári 7 1 1 5 186–214 3 12. Kállósemjén 7 1 – 6 179–204 2