A kormány nagy gondot fordít a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésre

Mint elmondta, ez a szakasz 365 millió forintból épülhetett meg, amihez 284 milliós támogatást vállalt fel a magyar kormány. – Ma Magyarországon a kerékpározás népszerűbb, mint korábban bármikor volt – jelentette ki Szijjártó Péter, majd hozzátette: – A világszintű statisztikákban azt látjuk, hogy 50 esztendővel ezelőtt a világon ugyanannyi autót gyártottak, mint kerékpárt, ma viszont kétszer annyi kétkerekű gördül le a gyártósorokról, mint autó. Hollandiában a gyerekek háromnegyede kerékpárral jár iskolába. Mi, magyarok ugyan még nem tartunk itt, viszont nem is gondolnánk, mennyire jól állunk. A kormány kerékpáros utakat, kerékpársávokat épít és jelöl ki, és az ehhez kapcsolódó infrastruktúrát is fejleszti. – Büszkén mondhatjuk, az uniós források arányában mi magyarok költjük a legtöbbet kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére. Az elmúlt 10 esztendőben 1500 kilométernyi kerékpárutat fejlesztettünk, a most zajló és a közeljövőben átadásra váró beruházásokkal együtt több mint 6 ezer kilométernyi kerékpárút áll itthon a biciklizők rendelkezésére.
A jelenlegi fejlesztési tervek azt irányozzák elő, hogy 2030-ra a kerékpárutak hossza Magyarországon elérje a 15 ezer kilométert. Minden fejlesztésünk ebbe az irányba mutat, ennek a mostani szakasznak a megvalósítása is egy lépés ebbe az irányba
– fogalmazott a miniszter, majd azzal zárta mondandóját, hogy minél több kerékpárút épül, annál többet tudunk tenni az egészségünk érdekében, annál többen tudunk mozogni, és annál inkább csökkenteni tudjuk a levegő szennyezettségét.

MJ

Forrás: Szabolcs Online
Felkapott
További hírek