A szabadságharc bukása után is nagy köztiszteletnek örvendő Kállay Ubul sok menekült életét mentette meg.


Százhúsz éve hunyt el Nagykállóban a Kállay család orosi ágához tartozó Kállay Ubul (1818–1903), aki az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt a Dadai járás főszolgabírójaként szolgálta a haza ügyét.

Kállay Ubul 1818. augusztus 12-én született Nagykállóban. Apja a család orosi ágából származó nagykállói Kállay Mihály, míg anyja a család napkori ágából származó nagykállói Kállay Júlia volt. Négy gyermekük született – Ubul volt a második –, de csak ő és Rozália nevű húga élték meg a felnőttkort. Kállay Ubul 1841-ben, 23 évesen nősült meg, Biriben feleségül vette Kállay Péter szabolcsi alispán lányát, Kállay Amáliát, akitől négy gyermeke született: Ernesztina, Elek, Aurél és a később császári és királyi kamarás címet szerző Kállay Jenő.

„Vedd el tőle a kardot, fiam!”

Kállay Ubul mint jurátus készült a közpályára Kende Zsigmond szatmári alispán mellett, később esküdt lett Szabolcs vármegyében, majd 1841-ben alszolgabíróvá nevezték ki az akkor még osztatlan Dadai járásban. Bónis Sámuel megyei követ bizalmasaként látta el feladatait. Ugyanezen járás főszolgabírójává választották meg 1846 decemberében, s a szabadságharc alatt is ebből a hivatalából szolgálta a hazát. 

A dadai járásban lévő Nyíregyháza akkoriban számos területen a megye közvetlen irányítása alá tartozott. Kállay Ubulnak a lakása és hivatali székhelye is a Nyíregyháza melletti Oroson volt, ezért a vármegye az adózással, katonák elszállásolásával kapcsolatos intézkedéseit a járási főszolgabírón keresztül tette meg a város felé.

Adminisztratív feladatai mellett egy érdekes történet is fennmaradt a vele kapcsolatban a szabadságharc idejéből. Amikor Görgei Artúr honvédtábornoknak Debrecen felé vonuló seregéről kellett gondoskodni, gróf Dessewffy Emil feleségét, Wenckheim Paulát a szentmihályi kastélyban meg akarta zsarolni egy elcsapott, elzüllött honvédkapitány, aki azzal állított be, hogy ő egyenesen Görgei parancsára jött rekvirálni.

A grófnénak – aki már akkor minden vagyonát a haza oltárára tette – nem is volt annyi pénze, mint amennyit a kapitány követelt. Szerencsére éppen akkor érkezett meg Kállay főszolgabíró, aki ezután el akarta kérni a kapitány megbízólevelét. A vendég először ellenkezett, de amikor látta, hogy Kállayban emberére talált, már azon gondolkodott, merre vehetne egérutat. A főszolgabíró intésére azonban egy tagbaszakadt hajdú a kapitány mögött termett, és az alábbiakat mondta neki: „Vedd el tőle a kardot, fiam!” 

A kapitány ismét ágálni kezdett, és az alábbiakat válaszolta: „Én majd egyenesen Görgeinek fogom följelenteni a főszolgabíró urat.” „Ha úgy tetszik, akár együtt is mehetünk” – felelte nyugodtan Kállay, majd kocsira ültette a kapitányt, s egyenesen Tiszalökre hajtatott, Görgei főhadiszállására. A tábornok a történet meghallgatása után az alábbi dicsérő szavakat mondta Kállaynak: „Nagy szolgálatot tett hadseregünk becsületének megmentésére, szolgabíró úr. Ezt az embert ismerem, teljesen rászolgált már a golyóra.” Egy óra múlva már ott látszott a szerencsétlen kapitány sírja a tiszalöki gyepen, a Szentmihályra vezető út jobb oldalán.

Nem vállalt közéleti szerepet

A szabadságharc bukása után is nagy köztiszteletben álló Kállay Ubul a Bach-rendszer időszakában is sok menekült életét mentette meg. Bár az 1850-es években is betöltötte a nagykállói járás főszolgabírói tisztségét, Szabolcs vármegyében közéleti szerepet már nem vagy alig vállalt. Többek között 1883-tól a haláláig igazgatósági tagja volt a nagykállói székhelyű Szabolcsmegyei Takarékpénztárnak.

Kállay Ubul végül 85 éves korában, 1903. február 19-én, Nagykállóban hunyt el végelgyengülésben. A nekrológok által a Kállay család „nesztora”-ként emlegetett magyar úr temetésére két nappal később került sor az egykori megyeszékhelyen.

A tudással nem spórolnak a Kállay szakközépiskolában

A nagykállói Kállay család „nesztora”