Címercsere a megyeházán

1990. július 21., szombat

Címercsere a megyeházán A Belügyminisztérium körlevelében foglaltaknak eleget téve a megyei tanács munkatársai koronásra cserélték az eddigi csillagos címert. A munka harmincezer forintba került. A rendszerváltás előtti negyven évre emlékeztető rekvizitumot a Jósa András Múzeum veszi át megőrzésre. Akasztással fenyegették, fajtalanságra kényszerítették a nagykállói lányokat Balkány külterületén hat fiú megerőszakolt két lányt. A sokkhatás következtében az egyikük öngyilkosságot kísérelt meg, így derült fény a bűncselekményre. A történet a balkányi diszkóban kezdődött, két nagykállói barátnő ide jött szórakozni. A diszkóban megismerkedtek hat balkányi, illetve bökönyi fiúval. A diszkó után a fiúk felajánlották, hogy gépkocsival hazaviszik a lányokat, de különböző ürügyekkel letértek a főútról. A fiúk kötéllel, akasztással fenyegetőztek, s hatan megerőszakolták a két lányt. Két fiú különleges „szolgáltatásra”, fajtalankodásra is kényszerítette a lányokat. Az aktus után a fiúk lakásuk közelébe szállították a lányokat. Előre kigondolt akcióról lehetett szó, hiszen a fiúk búcsúzás előtt jó tanácsokkal és antibébi-tablettákkal látták el a lányokat: „Ezeket szedjétek be és ne merjetek feljelentést tenni!” Nem is mertek, ám az egyik lánytól a rendőrök megkérdezték, miért kísérelt meg öngyilkosságot. A lány megmondta. Fellebbezés után a megyei bíróság erőszakos közösülés miatt négy és fél, illetve öt és fél év közötti fegyházra ítélte a fiúkat.

2000. július 21., péntek

Mutogatós a nyírbátori fülkében Szeméremsértés miatt indítottak eljárást egy ismeretlen férfi ellen, aki Nyírbátorban az egyik ruhaüzletben megbotránkoztatóan viselkedett. Az eladótól két nadrágot kért felpróbálásra, majd elvonult a próbafülkébe. Kis idő elteltével az egyik nadrágot kiadta, s amikor az eladónő feléje fordult, a férfi letolt gatyában a nemi szervét mutogatta.
Forrás: Szabolcs Online
Felkapott
További hírek