Újra varrógép mögé ültek

A járvány első hullámában rengeteg önkormányzat és civil szervezet varrt maszkokat, hogy ezzel is segítse az adott település lakóit – kíváncsiak voltunk arra, hogy most, amikor a szabályozás miatt jóval több helyen kötelező a maszkviselés, a tavaszihoz hasonló intenzitással készülnek-e védőeszközök. – A település manufaktúrájában napi 80–100 maszk készül – tudtuk meg Belicza Lászlótól. Kállósemjén polgármestere elmondta, mivel az iskola bizonyos helyiségeiben a gyerekeknek fel kell tenniük a védőeszközt, elsősorban rájuk gondoltak, amikor többféle méretben kezdtek maszkot varrni. – Varrónőink kreatívak, ügyesek, így tetszetős, egyedi darabok kerülnek ki a kezeik közül maszkokból is – jegyezte meg Belicza László. Hozzátette, ezek egy részét kedvező áron lehet megvásárolni a helyi piacon, adományba is kerül egy részük, az intézményekben pedig betároltak annyit, amennyire szükség van.

Egyedi darabok készülnek

Több mint ezer maszkot varrtak a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ dolgozói a járvány első hulláma alatt. A szorgos kezek munkáit az intézményben működő klubok tagjainak, a helyi óvodáknak, bölcsődének, szociális ellátásban és kórházban dolgozóknak ajánlották fel – természetesen ingyen. A varráshoz szükséges anyagokat maguk gyűjtötték össze, de felajánlásokból sem volt hiány, a városban élők örömmel járultak hozzá az akcióhoz. – Már az országos döntés előtt kötelezővé tettük a maszkviselést az intézményben, szeptember 7-e óta a hozzánk érkezőknek kötelező feltenniük, ezért újra ollót ragadunk és varrógép mögé ülünk, hogy adhassunk azoknak, akik elfelejtik magukkal hozni – mondta el érdeklődésünkre Zsoldos Judit. A mátészalkai kulturális központ igazgatóhelyettese hozzátette: míg tavasszal több városi intézmény kereste meg őket azzal, hogy készítsenek nekik is többször használatos, mosható maszkot, az elmúlt hetekben ilyen jellegű felkérést nem kaptak. Bár a legtöbb helyen azóta beszerezték a védőeszközt vagy megtanulták maguk megvarrni, szívesen segítenek annak, aki kéri, és ehhez ismét várják a mátészalkaiak felajánlásait.

Van tartalék

– Jelenleg nem varrunk maszkot, mivel jelentős tartalékot halmoztunk fel, így bármi történne, el tudjuk látni az embereket védőeszközzel – mondta lapunknak Szabó József, Geszteréd polgármestere. − A lakosok felelősségteljesen kezelik a helyzetet, mindenkinek van maszkja. Tavasszal nagy szükség volt a segítségre, sokakat váratlanul ért a vírus, de mára sikerült ezen felülkerekedni. A felhalmozott védőeszközökből adunk akkor is, ha valaki maszk nélkül érkezik a hivatalba, de akkor is kapnak a geszterédiek, ha nem tudják az eszközöket beszerezni – árulta el Szabó József, hozzátéve, közel 3 ezer maszk készült a településen. − Két ember naponta 120-130 darabot készített, és a napi legyártott mennyiségből mindig volt 50 tartalék, melyet a szomszédos önkormányzatnak és a kórháznak ajánlottunk fel. Márciusban minden geszterédi lakos kapott a saját gyártású maszkokból, így az elsők között voltunk, akik ellátták a helyieket a védőeszközzel – hangsúlyozta a polgármester, akitől megtudtuk, tavasszal 800 maszkot tartalékoltak, azóta fogyott a készlet, de még mindig van közel 600 darab.

KM

Forrás: Szabolcs Online
Felkapott
További hírek