Biriben készült a friss Kádár-videó

Megihlette a költészet napja Kádár Szabolcs Jánost. Legutóbb akkor írtunk róla, amikor jó szívvel tért vissza egykori középiskolájába, a nyíregyházi Zrínyibe, ahol a színművész-énekes fellépett a bálban. Akkor elmondta, hogy tizenhárom éve végzett a Zrínyiben, ahol az Arany János Tehetséggondozó Programban vett részt.

Előtte Biriben a Jókai Mór Általános Iskolában Béni Gyöngyi színi foglalkozásain sok pozitív impulzust kapott, a középiskolában pedig dr. Bánhídiné Maróti Magdolna dicsérte a hangszínét – nagyon szeretett a Hang-Szín Musical és Színitanodába járni. Ott ismerkedett meg a zenés műfajjal, és akkora hatással volt rá, hogy a musical ösvényét kezdte el taposni a későbbiekben is. Az érettségi után felvették a Budapesti Operettszínház és a Vasutas Zeneiskola által működtetett Pesti Broadway Stúdióba. Tagja lett az Operettszínház társulatának.

Kipróbálta magát az X-faktor tehetségkutató műsorban, ahol a legjobb 24 közé jutott. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az ő pörgős élete is másképpen alakul, a fellépések helyett másra összpontosít. Ezúttal épp a költészet napjára.

https://youtu.be/TXRs4nUAMsQ

– Teljesen karanténkompatibilis feldolgozással készültem. Biriben, a szüleimnél alkottuk meg: a feleségem az operatőr, én énekeltem, vokáloztam, kevertem és vágtam is az anyagot. Ez az első ilyen munkám – lelkesedéssel, szeretettel és kreativitással készült – mondta Kádár Szabolcs János.

LTL

Forrás: Szabolcs Online
Felkapott
További hírek